„Lehetséges, hogy valaki egy adott nyelv megértésében mondjuk felsőfokon van, viszont a beszédben jóval alacsonyabb szinten?”

 

Lehetséges, hogy többet ért egy tanuló, mint beszélni tud?

 

Az lehetséges, hogy többet ért a tanuló, mint beszélni tud angolul. Ez esetben például a nyelvi szintje összességében nincs jelen esetben felsőfokon. Ennek többféle oka lehet. A készségek sorrendje alapján való tanulás mellőzése eredményezheti ezt elsősorban. A nyelvi készségek alapján lehet az angol nyelvet elsajátítani.

 

Ahogy a korábbiakban írtam róla, a négy nyelvi készség alapján kell tanulni egy nyelvi szituációt, komponenst: hallás utáni megértés – beszéd – olvasás – írás. Nem is arról van szó, hogy kell, hanem a tanulás, elsajátítás egész egyszerűen így történik meg. Ha a nyelvi készségek sorrendjét megfordítják, akkor nem jön létre tanulás, illetve ezért állhat elő ilyen helyzet, hogy nagy a különbség a hallás-értés és a beszéd között. Ezeket a nyelvi készségeket egy szintre kell felhozni minél hamarabb. Mind a négy nyelvi készséget kell fejleszteni felváltva, egyik sem nélkülözhető, de egy természetes angol nyelvtanfolyamnál ez automatikusan megtörténik  Nézzük, mi a megoldás.

 

Van sorrend? Mi a sorrend?

A sorrendet minden körülmények között be kell tartani, különben nem történik meg a nyelv elsajátítása. Mi ez a sorrend? Először hallunk valamit, utána beszélünk, ezután olvasunk és utána írunk. Ez a nyelvtanulás érdemi része. Ha nem így és ilyen sorrendben tanulsz, sikertelen a nyelvtanulás. A diktálós-magolós-kirakat tanfolyamokon sikertelen a nyelvtanulás, hiszen nem jönnek létre olyan élő nyelvi helyzetek, melyben a tanuló gyakorolni tudná a nyelvet. Egy nyelvtanfolyamon a tanár feladata a tanulók menedzselése nyelvi szinttől, nyelvtudástól függően és lehetőséget nyújtani a nyelvhasználatra, nyelvgyakorlásra, az érvényesülésre. Nem pedig az, hogy „leadja az anyagot” és „átvegye a könyvet”, „rámenjen a nyelvtanra” bizonyos mennyiségű óra alatt, a tanár diktál, te a tanuló pedig csendben írsz, már a többi nyelvi készséget megelőzve: hallás-értés, beszéd, olvasás. Ráadásul mindezek után a tanuló a „bűnös” ha hibázik, mert olyan dolgokat kérnek rajta számon, amit meg sem tanítottak, esély sincs rá. Nem egyszer hallom a jelentkezőktől, hogy Magyarországon bűn hibázni. Ha már elsőnek ír a tanuló, hogy lesz belőle nyelvi elsajátítás? Nem lesz. Viszont a megoldás egyszerű. Egy valóban beszéd centrikus, magolás-mentes nyelvtanfolyam.  A webangol.com tanfolyamai pontosan ilyenek, minden kompromisszum nélkül.    

 

Mire van szükséged egy nyelvórán a fejlődéshez?

 

Egy tanórán a már említett készségfejlesztésre van szükséged. Az igazi tanulás az, ami órán történik és nem tanórán kívül. Valamint ha a tanórák hasznosak, tartalmasak, abban az esetben a házi feladat könnyű. Ha nehéz az otthoni tanulás, az azt jelenti hogy nem hatékony a tanóra, nem megfelelő a nyelvtanfolyam. Órán fejleszted a készségeket, első sorban a hallás utáni megértést és a beszédkészséget, hiszen a tanórákon olyan feladatokat végzel, amit otthon egyedül nem tudsz. Ez pedig a hallás-értés és a beszéd készség, beszédgyakorlatok, kommunikáció fejlesztése. Nagyon sok tanulóm mondja, hogy ő vizuális típus. Ez azért van, mert nem hallgatott és beszélt eleget. Ez nem „típus” kérdés, hanem megfelelő készségek fejlesztésének kérdése, megfelelő nyelvtanfolyam tematikája. A beszédkészség pedig a célnyelvvel, az angollal fülön keresztül alakul ki. Először hallgatunk, utána az értésen keresztül elkezdünk szavakat – mondatokat beszélni, ezután egyre többet és többet, majd kialakul a beszédkészség. Pontosan, ahogy az anyanyelvünket is tanultuk.  Ezek a bizonyos nyelvi komponensek, szókincs mélyreható gyakorlásával (drillezéssel) alakul ki. Ha ezt kizárólag az angol nyelven keresztül történik, kialakul az automatizmus és folyékonyan fogsz beszélni anélkül, hogy gátlásaid lennének. Ha ezekhez bármiféle olyan eszközt használsz, mint például a kétnyelvű szótár, fordítás azzal hátráltatod magadat, és tutira megállsz a fejlődésben, szabotálod, tönkreteszed a saját nyelvtanulásod. Azt hiszed, tanulsz vele, de valójában nem, csak szótárazol, egy olyan cselekvést végzel, ami nem visz előre. Mert ez nem fejleszt semmilyen készséget sem, lerombolja azt, amit addig tanultál, megnehezítve a jövőbeli tanulásodat.

 

Milyen tananyagok vannak a mai magyar nyelvoktatásban, mi a gond velük?

A tanfolyamokon általában kurzus könyvekből tanítanak, melyekben többnyire teszt jellegű feladatok vannak. A baj ezekkel az, hogy nem úgy fogsz találkozni a nyelvvel az életben.  Továbbá nagyon szisztematikusan veszik a nyelvtant, és nem élő nyelvvel együtt, pl. 1-5. oldalig Present Simple, 6-10. oldalig Past Simple, stb. Természetesen ez sem természetes előfordulása az élő nyelvnek. Ezzel azt az érzést keltik a tanulókban, hogy ha nincs jelen egy adott tanórán lemarad örökre. Ezért kapok sok jelentkezőtől olyan kérdést, hogy “Nem fogok lemaradni? Nem maradok le a tananyagokról? Bármikor be lehet csatlakozni a tanfolyamhoz? Hogyhogy nem maradok le?” Egy megfelelő, beszéd és nyelv centrikus tanfolyamba bármikor be lehet csatlakozni, hiszen a nyelvi elemek, komponensek újra és újra előfordulnak, visszajönnek és szó sincs arról hogy bárki valamiről  lemaradna. Hangsúlyozom, hogy ehhez a webangol.com oldalon leírt tartalmas angol nyelvtanfolyam szükséges, amiben minden percben a nyelvhasználat van a középpontban.

 

Miből érdemes tanulni?

 

A tanórákon nyelvtanulóknak szakmailag  jól felépített sztorikon, kép sztorikon keresztül tanulod meg igazán hatékonyan az adott nyelvtanokat, szókincset, szituációkat az élő nyelvvel együtt. Nem szétválasztjuk a nyelvtant és a szókincset a nyelvtől, ahogy a tanfolyamok kb. 95 %-án történik. Hiszen akkor nem megy át használatba. A cél hogy a tanultak a hosszú távú memóriába épüljenek be, de ha magolsz, akkor csak a rövid távúba fog, az agy nem tudja mihez kötni hosszú távon és elfelejted. Ez újabb érv, hogy a szituációkon, élő nyelven történő tanulás a hatékony kizárólagos módon.

 

Hogyan tanulsz hatékonyan az angol nyelvórán?

 

A webangol.com nyelvtanfolyamain produktív és eredményes nyelvtanulás történik. Hasonlóan mint ahogy egy kisgyerek az anyanyelvét tanulja. Először a tanár prezentálja a tananyagot, ez többnyire együtt tanulásban történik, persze nyelvi szinttől függően. Utána visszakérdezek, hogy van-e valami ami nem volt világos, van-e valami kérdés, azokat megfelelő szakmaisággal kezelem, válaszolok. Ezután elkezdjük a feladatokat együtt, ha valaki tudja a választ vagy ami a feladat, akkor természetesen hagyom beszélni, de nem hagyom magára a tanulókat. Együtt végzünk minden gyakorlatot, hiszen később ők is elvégzik pármunkában, melyet én, a nyelvtanár menedzselek, mindig pontosan tudom, hol kell segítség. Ha prezentálom előtte, együtt megcsináljuk, majd közösen elvégezzük a gyakorlatokat megfelelő arányban és mennyiségben akkor utána tudni fogják. Ezt követően a tanulók elmondják kérdés–válasz formájában, vagy eljátsszák a szituációt. Valamint bátorítom őket, hogy javítsák ki egymást, hiszen azzal mind a ketten tanulnak, e feladatot is felügyelve. Tehát a tanulók beszélnek az óra több mint 90 %-ban.  A tanóra a tanulók ideje elsősorban, nem a tanáré. Ismétlik az adott nyelvi elemeket, szituációkat, ezzel tanulva a nyelvet élő környezetben és jó hangulatban. Sokkal hatékonyabb mini csoportban tanulni, ahogy már korábbi szakmai írásaimban is kifejtettem. Lesz sok nyelvtanulási sikerélményük, saját maguk gyakorolnak, használják a célnyelvet. Jól érzik magukat a tanórán, hasznosnak érzik és ez a cél.

 

Természetesen nem akármelyik tanár tudja így vezetni a tanórákat, ehhez kell sok-sok éves tapasztalat. Nekem immáron 18 év van. Sokan próbálkoznak némi pármunkával, próbálják valamennyire beszéltetni a tanulót, de aztán csak visszaváltanak magyarra, amivel teljesen bojkottálják az angol nyelvórát. Ez édes kevés a tartalmas nyelvórához, ehhez mindenképpen egy szakmailag nagyon jól felkészült tanár szükséges, ami nem 1-2 nap alatt lesz belőle, de kizárólagosan ez kell ahhoz, hogy te a tanuló rendkívül egyszerűen, könnyedén, örömmel sajátítsd el az angol nyelvet.

 

 

Webangol Megoldókulcs

Ahogy itt, a honlapon megjelenő cikkekben olvashatod, melyet ajánlatos alaposan végig olvasni, a webangol.com minden nyelvtanulási problémádra megoldást nyújt az élő, beszéd centrikus magolás-fordítás mentes nyelvtanfolyamokkal. Nálunk nem csak hirdetve van a beszéd centrikus tanulás, mint a tanfolyamok 97%-nál, itt óráról órára tapasztalod, hogyan is kell angol nyelvet tanulni. Megtanulsz tanulni is. Együtt forradalmasítjuk a nyelvtanulásod, a komplett újrakezdés vár téged készen, neked csak élned kell a lehetőséggel. Ehhez itt vedd fel velem a kapcsolatot most.

Mielőtt ezt megteszed, máris adom a kulcsot ami nyitja az ajándék videós nyelvcsomagodat, mellyel egy nagy, komplex témakört tudsz feldolgozni, csak írd be az email címed itt a bal oldali ablakba, és azonnal érkezik a levelesládádba.

A zöld gombbal zöld utat kap az angol nyelvtanulás. Figyeld és vedd át a példányodat most!